Jól gondold meg, hogy mit írsz le, mert valóra válik!
Ma egy kis kitérővel jövök, mert lényegesnek tartom, hogy felhívjam a figyelmedet egy fontos dologra!
Év elején írtam a céltervezésről, évrendezésről, és egy remek eszközt is ajánlottam hozzá.
A saját tervezőmbe a célok, kihívások, félelmek részhez leírtam valamit, amit az idei évben szeretnék megoldani, mint kihívást! Nos, az a helyzet, hogy az élet adott lehetőséget arra, hogy ezt mielőbb megoldjam. Nem állítom, hogy annyira örülök neki, mert úgy gondoltam, hogy szépen leírom, – az már haladás – és majd lesz rá egy évem, hogy rávegyem magam és kidolgozzam, hogy oldom meg. Hát erre most van egy hetem!
Kaptam egy feladatot, mely pont erről szól!
Elárulom, hogy ez a kihívás élő online webinárium megtartása. Hát ez az én nagy kihívásom! Lehet, hogy most mosolyogsz, hogy „ettől van ez úgy oda, pedig nem nagy ügy” – nekem viszont az. Elsősorban technikailag, mert azt szeretném, hogy jó minőségű legyen mind a kép, mind a hang, na és persze közben a tartalom is, és ezeket össze is kell hangolni, hogy gördülékenyen menjen az egész. Offline tréningeket, oktatásokat már sokat tartottam, de ez teljesen más! Majd egyszer elmesélem, hogy indult az online „karrierem”. Érdekes történet és tanulságos fejlődési út, úgyhogy lehet számodra is hasznos lesz.
Mindezek alapján azt gondolom, hogy érdemes, de egyben veszélyes is – a szó jó értelmében – leírni a terveinket, céljainkat, mert kapsz rá lehetőséget, hogy megoldd és ezáltal teljesülni fog. Úgyhogy jól fogalmazz és pontosan!
Neked milyen kihívásaid vannak?
Pontos célkitűzést és sok sikert kívánok!