Évrendezés – elengedés, tervezés, elmélkedés – 1. rész
Az elmúlt napokban többen kicsit lelassítottunk, az ünnepek csendesebben teltek, mint szoktak, talán több idő volt végiggondolni az elmúlt évet és elkezdeni tervezni 2021-et. Elindult az év, és ha még csak most csöppentünk vissza a munkába, bizony van mit átgondolni, tervezni.
De hogy tudjuk a feladatainkat a legjobban tervezni, hogy ne legyen bennünk káosz?
Hogy tudunk egyáltalán a munkára koncentrálni, ha magánemberként sem tettünk rendet magunkban?
Tapasztalatból mondom – és nem tudom te hogy vagy ezzel – ha nem teszek rendet magamban, és erre még rápakolom a munkával kapcsolatos feladatokat, akkor rövidtávon még tudom hozni az eredményeket, de hamarosan iszonyú káosz lesz belőle és összevissza kapkodás.
Na, pont ebből kiindulva a mai feladataim között szerepel az „Évrendezés”. Tavaly készítettem el először, és nagyon tanulságos volt! Mivel ez az év nagyon más volt, mint eddig valaha, ezért most különösen fontosnak tartom ezt a kis „szeánszt”. Nyugodtan végiggondolni, azt, hogy mit zárok le, mit kell elengedni, mit a tanulsága a tavalyi évnek, és mit tervezek idén, milyen céljaim vannak az egyes életterületeimen stb. Ehhez a Yearcompass munkafüzetét használom, nekem rengeteg tanulsággal szolgál. Ritkán válaszolok meg magamnak ilyen komplex és mély kérdéseket, melyek az önismereti úton több lépéssel visz előre, de csak akkor, ha őszintén válaszolom meg.
Ha te is szeretnéd rendrakással kezdeni az évet, töltsd le a munkafüzetet, ingyenesen (nem haszonszerzés céljából ajánlom, hanem csak jó szívvel)
Ha érdekel milyen eredményre jutottam? Hamarosan beszámolok róla!
Neked milyen tanulsággal szolgált az elmúlt év?