Instant motivációs gyakorlatok (nem csak) vezetőknek
Mi felnőttek is sokszor úgy működünk, mint a gyerekek, vagyis tapasztalás és másolás útján tanulunk. Mit jelent ez? Már a csapból is az élethosszig tartó tanulás elve folyik, folyamatos önfejlesztésre hívják fel a figyelmünket. Igazuk van. Nem lehet robotpilótára kapcsolva élni az életünket, ha előbbre akarunk jutni.
A jó hír azonban az, hogy nem kell mindig feltalálnunk a meleg vizet.
Csak használd a már működő eszközöket, és haladj a céljaid felé. Most mutatok pár egyszerű gyakorlatot, melyek szintén segíthetnek abban, hogy fókuszált és pozitív legyél, motiváld magad és a többieket.
Pozitív attitűd a siker egyik kulcsa
A sikeres vezetők egyik titka az érzelmi intelligencia, vagyis hogy saját és mások érzelmeit pozitívan és finoman tudják kezelni. Magukat és másokat is pozitív irányba terelik, és ha le is csúsznak a negatív skálán, hamar visszahúzzák magukat, és ezáltal viszonylag stabil, pozitív attitűd jellemző rájuk. Mi is az a pozitív és negatív skála? Az idő és az érzelem jelenti a két tengelyt, a negatív irányban szerepelnek az olyan érzelmek, mint az aggódás, félelem, irigység, düh, szégyen, pánik stb., míg a pozitív érzelmek közé az elégedettség, vidámság, pozitív kisugárzás, öröm, önbizalom, elégedettség tartozik. Az a kérdés, és a kihívás is egyben, hogy ha megélsz a negatív érzelmek közül párat, akkor az mennyi ideig, és milyen mélyre húz le, és mennyi időbe telik feljönnöd a pozitív érzelmek térfelébe. Mit tehetsz annak érdekében, hogy mielőbb kimássz a mélyből? Gondolj végig pár dolgot, tegyél fel magadnak pár kérdést és válaszold meg őszintén!
Mi okozza ezt az érzést?
Mi az, ami miatt nem tudok cselekedni?
Mit szeretnék helyette?
Mi kéne ahhoz, hogy megvalósuljon?
Mit éreznék, ha mindez megvalósulna? Képzeld el, mintha már megvalósult volna! Szánj rá egy kis időt!
Most hogy érzem magam?
Általában ha végigcsinálod ezt az egyszerű kis gondolatsort, már sokat tettél, és feljebb tudsz kerülni érzelmileg, legalább annyira, hogy el tudj kezdeni cselekedni. Sokszor az a gond, hogy a negatív érzelmi skálán nem tudunk gondolkodni, cselekedni, mert belekerülünk egy negatív spirálba és leblokkolunk.
Először motiváld magad, majd utána másokat is!
Gondold végig, hogy viszonyulsz a világhoz? Általában az emberek többsége a külvilágtól vár dolgokat. Kívülről várjuk, hogy kapjunk munkát, tudást, jövőképet, hitet, pozitív érzelmeket, támogatást stb. Ezzel nincs is semmi gond, ilyenek vagyunk mi emberek. Vezetőként azonban ez probléma! Mit tudsz tenni? Ha mindezt tudod, hogy alapvetően így működik, akkor akár meg is fordíthatod a folyamatot! Kezdj el te adni! Adj te támogatást a munkatársaidnak, fordulj feléjük pozitív attitűddel, határozz meg nekik célokat, adj jövőképet, eszközöket, add át a tapasztalataidat, és ha mindehhez még mosolyt is tudsz hozzátenni, akkor hidd el, nagyon jó úton leszel!
Ami a jó hír, hogy ehhez csak te kellesz és egy kis tudatosság!
Kommunikációs mentőövek
Ha az előző feladatokat kipróbáltad, akkor már olyan állapotban vagy, hogy megfelelően tudsz hozzáállni a munkatársaidhoz. Ami viszont elengedhetetlen, az a megfelelő kommunikáció, ahhoz, hogy valóban össze tudd tartani a csapatodat. Természetesen ezen kívül még sok szempont van, én most kifejezetten a kommunikációt emelem ki.
Néhány egyszerű trükkel meg tudod nyitni az embereket, amely létfontosságú ahhoz, hogy valóban kövessenek téged.
Az egyik legértékesebb eszköz, az emberek megnyerésével kapcsolatban, a „30 másodperces szabály”: egy beszélgetés első harminc másodpercében mondj a másik embernek valami bátorítót! Mondhatsz valamiért köszönetet, megemlítheted valamely eredményüket stb.
Egy másik hasznos eszköz, amit ajánlok, az a „3M” módszer, mely egy nagyon egyszerű, de annál hatásosabb technika. Lényege, hogy minden ember jobban érzi magát és jobban teljesít, ha Meghallgatod, majd Megerősítésben és Megbecsülésben részesíted. Próbáld ki, hidd el, megéri!
„A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége”
Valószínűleg mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy probléma megoldásánál, egy vitában volt, hogy alulmaradtunk, és volt, hogy győztesen kerültünk ki. Ezek a játszmák, ahol győztes – vesztes módszert alkalmazunk, a kapcsolatok romlásához vezetnek, és egy cégen belül pedig az eredményesség rovására megy. Ennek ellenére sokszor az van a fejünkben, hogy ha nagyobb befolyással rendelkezünk, akkor nagyobb a hatalmunk is. Ez nagyon téves gondolat! A cél a vereségmentes módszer használata, melynek célja a kölcsönösség. Viszont nagyon fontos, hogy a módszer működtetése olyan vezetőt kíván, aki ugyan hatalommal rendelkezik a beosztottak felett, viszont elkötelezi magát, hogy azt nem használja! Ennek segítségével jobb döntések születnek, a munkatársak elkötelezettek lesznek, megbízhatóbb kapcsolatok jönnek létre.
Rengeteg szemlélet és technika létezik, én most csak pár gyorsan, könnyen használható megoldást szerettem volna megosztani veled! A mostani helyzetben jól jönnek a rögtön alkalmazható technikák, melyek könnyítik az újraindulást, melyek segítenek lelket önteni az emberekbe. A gyors döntések és az összefogás fontossága még jobban előtérbe került, mint valaha. Ha bővebben érdekelnek a lehetőségek olvass többet itt.
Sok sikert és jó fejlődést kívánok!