Így vagy úgy, de mindenkit érintenek az intézkedések, és a mostani helyzet.

Leállásra kényszerültél vállalkozóként?

Te is azon gondolkozol naphosszat, hogy lehetne ezt a helyzetet a legkisebb fájdalommal túlélni? Esetleg épp ellenkezőleg, alig bírjátok a megrendeléseket teljesíteni?

Fáradt vagy te is, és a dolgozóid is?

Bármelyik is legyen az oka kimerültségednek, a bizonytalanságodnak, egy biztos, nincs varázspálcánk, ezért abból kell kihozni az optimumot, amink van (és direkt nem azt írtam, hogy a maximumot!)!

Nos, pont ezért kell most mielőbb mentálisan felépítened vagy legalább is szinten tartanod cégedet, mert ha most nem teszed meg, akkor hamarosan már késő lesz. A megelőzés mindig jobb, és kevésbé fájdalmas, mint a tűzoltás!

Vezetőként neked kell tartanod a lelked a dolgozóidban, de az első, akiért ezt meg tenned, az Te saját magad vagy! Ha te jól vagy, akkor tudsz segíteni munkatársaidnak is. Ha te bizonytalan vagy és feszült, akkor ez visszatükröződik a csapatodon is.

Most gondolhatod azt, hogy „Jó-jó, de mit tegyek? Van ennél fontosabb dolgom is jelen helyzetben!”.

Igen, biztos vagyok benne, és egyet is értek veled abban az esetben, ha csak a jelenben élsz és gondolkozol. Vezetőként, vállalkozóként azonban sajnos ezt nem teheted meg, még akkor sem, ha jelenleg tüzet oltasz, mert a rövid távú prioritással rendelkező feladataid mellett muszáj hosszabb távon is terveket készítened, ráadásul pont a bizonytalanság miatt több verziót is.

Mit gondolsz, a terveidet véghez tudod vinni egyedül, munkatársak nélkül?

Ha a válaszod igen, akkor maximum magad miatt érdemes tovább olvasnod, ha viszont a válaszod nem, akkor mindenképp maradj itt és olvass tovább!

Nos, mit tehetsz annak érdekében, hogy mentálisan felépítsd cégedet?

Számos lehetőség közül választhatsz, most a legegyszerűbb ötleteket osztom meg veled.

Abban egyérthetünk, ugye, hogy a fizikai és a mentális jólét összefügg?

Pont ezért, induljunk ki ebből, mert ez kézzel foghatóbb. Ez nem más, mint az egészségmegőrzés, mely manapság azt gondolom eléggé felértékelődött.

Munkaadóként hogyan tudod támogatni dolgozóid egészségét?

  1. Vegyél nekik vitamincsomagot. Több cég is alkalmazza mostanság. Keress egy beszerzési forrást, ahol akár kedvezményesen tudsz venni nagyobb tételben is. Egy átlagos pl. C+D vitamin amely 90 napra, napi egy kapszulát tartalmaz kerül kb. 3000 Ft-ba. Ez azt jelenti, hogy 1000 Ft plusz költséget fordítasz egy dolgozódra egy hónapban. Nemcsak a vitamint, mint egészséget támogató tápanyagot jelenti, hanem egy gesztust arra, hogy figyelsz az embereidre. Mit gondolsz megéri az a havi 1000 Ft/fő?
  2. Egy héten egyszer mondjuk tarthattok gyümölcsnapot. Vegyél nekik pár kg gyümölcsöt, melyből mindenki kedve szerint fogyaszthat. Hidd el ez is apró gesztus, mely örömet okoz, és egy pozitív élményként marad meg bennük és növeli az elköteleződésüket.
  3. Munkaköröktől függően heti rendszerességgel biztosíthatsz számukra egy kis átmozgató tornát. erre számos lehetőség áll rendelkezésre, akár videó formájában. Már csak egy 20 perces munkaközi nyújtással, átmozgatással sokat tehetsz értük. Például, ha sokan dolgoznak számítógép előtt, akkor nem az a napi 20 perc fogja gátolni őket feladataik elvégzésében, sőt növelheti hatékonyságukat!
  4. Biztosíts dolgozódnak biztonságos munkavégzéshez szükséges körülményeket! Ha olyan a vállalkozásod, hogy munkahelyre feltétlenül szükséges a napi bejárás, akkor a higiénia növelésével sokat tehetsz dolgozóid egészségéért. Vegyél nekik maszkot, kézfertőtlenítőt, legyen rendszeresebb takarítás, esetleg plexiből készült elválasztó falakat a munkaállomások között stb. Attól függ, milyen területen dolgoztok. A lényeg, hogy biztonságban érezzék magukat a munkatársaid.
  5. Az egyik legfontosabb a lelki egészség, melynek az előző pontokkal már szintén jó alapot adsz. Viszont a bizonytalanság és a félelem felgyorsít egy olyan lelki folyamatot, mely jó esetben évek vagy évtizedek alatt alakulhat ki, de most pár hónap alatt megjelenhet, ez pedig a kiégés. A kiégés, vagy másnéven burnout, egy összetett folyamat, de néhány egyszerű gyakorlattal és odafigyeléssel már az első fázisában megfogható.

Jelenleg pont egy ilyen folyamat indult el egy cégnél, ahol most mentorálást végzek. Ők felismerték ennek fontosságát, és azt, hogy sokkal jobb a dolgozóik lelki egészségével törődni, mint új dolgozókat keresni. Most mondhatod azt, hogy neked ez túl bonyolult, és különben is egy felnőtt embernek kezelnie kell a saját lelki problémáit, ez munkahely, nem pedig szeretetszolgálat. Nos, ha így gondolod, rendben van, de akkor csak egyet gondolj végig: melyik kerül több energiába és költségbe? A hirdetés, toborzás, munkaerőfelvétel, betanítása egy új dolgozónak, vagy keresni valakit, aki segít megoldani a helyzetet, eszközt ad hozzá, és hosszútávon hatékony, lojális csapattá formálja a dolgozóidat? Gondolod, hogy ha felveszel új embereket, akkor azok egy idő után nem kerülnek ugyanilyen állapotba? Náluk nem fognak megjelenni a kiégés jelei?

Hamarosan jön a folytatás!

Nos, jó elmélkedés, jó egészséget és jó munkát kívánok!

Ha kicsit is körülnézel, mi zajlik most a világban, könnyű beismerni, hogy a vírushelyzet mindenre és mindenkire hatással van.

Ha ebben megegyezhetünk, akkor engedd meg, hogy rávilágítsak egy fontos tényre!

Nem tudom, hogy te mit tapasztalsz, de az emberi erőforrás is véges, és most kifejezetten szó szerint értem ERŐ-forrás, vagyis az emberek fáradnak, kimerültek a bizonytalanságban. Pont ezért kiemelt feladat az emberekkel való törődés és a motiválásuk.

Csak itt jön a csavar, mert a vezetők ugyanúgy emberek, és rájuk is hatnak ezek a körülmények.

Ha vezető vagy, pontosan érted, hogy miről beszélek. Ha pedig alkalmazott vagy, akkor esetleg jobban megérted és talán látod is vezetőiden ezeket a jeleket.

A vezetők feladata a vezetés, és ezáltal, a jövőkép felvázolása, és a dolgozók motiválása. Viszont hogy várható el attól a vezetőtől mindez, ha ő is kimerült és motiválatlan!

Ugye te is úgy gondolod, hogy ez így nem működhet?

Nos, pont ezért gondolom azt, hogy ilyenkor jól jöhet egy külsős szakember, aki kívülállóként más szemmel tud rátekinteni a cég helyzetére és az emberekre, és aki nem érintett a problémákban, ezáltal hatékonyabban tud segíteni a motiválásban. Pont ezt ismerte fel az a cég is, akinek most egyedi program összeállításán dolgozom, mert szeretne a dolgozóin segíteni, és motivált, lojális csapattá kovácsolni őket.

Ha a te cégednek is szüksége lenne egy kis lendületre, akkor jelentkezz tanácsadásra, ahol átbeszéljük a problémáidat és elkezdhetjük kiépíteni a megoldás felé vezető utat.

Tudtad, hogy a cégek nagy része nem tartja fontosnak a dolgozói motiválását?

Még tavaly karácsony előtt írtam egy felkérésről, mellyel egy cég keresett meg azzal az igénnyel, hogy egyedi programot állítsak össze dolgozóinak. A program célja a dolgozók fejlesztése, a kiégés megelőzése és csapattá kovácsolása.

Nos, pont ezért, a minap találkoztam a dolgozókkal és mindenkivel négyszemközt is leültem beszélgetni, mert kíváncsi voltam, hogy ők hogy látják saját és a közösség helyzetét.

Képzeld el, hogy szinte mindenki ugyanazt a problémát hozta fel, csak más –más szemszögből.

Panaszkodtak, hogy nem érzik a megbecsülést és az őszinteséget, zavarja őket az állandó pletyka és ármánykodás, miközben ők ugyanazt csinálják. Amíg ott voltam, folyamatosan kibeszélték egymást, megjegyzéseket tettek, de közben áradt belőlük a bizonytalanság és az önbizalom hiánya.

Nem tudom, te dolgoztál e már hasonló közegben, de ahhoz, hogy a végcélt elérjük – a csapatépítést – nem árt, ha van egy csapat, vagy, ahogy Minarik Ede mondaná a Régi idők focija című filmben, – Kell egy csapat! – mely mára már szállóigévé vált. 🙂

A csapat önálló tagokból áll, ahol mindenki egyenértékű tag, és felelősséget vállalnak egymásért. Ez az első lépés, de ezt megelőzi a nulladik lépés, hogy az egyén saját magáért is vállaljon felelősséget, legyenek céljai és megfelelő önértékelése.

Nos, pont ezért először olyan feladatokat fogunk csinálni, ami ezt erősíti.

Megtanulnak célokat kitűzni, megfelelően kommunikálni munkatársaikkal és hatékonyabban kezelni a stresszt.

Jövök a folytatással!

Ha cégvezető vagy, akkor te mit teszel munkatársaidért?

Hogyan erősíted a csapatodat?

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek, most ingyenesen tudunk róla beszélni 30 percben, egy virtuális kávé mellett.

Kattints ide: https://www.kurzuscentrum.hu/human-fejlesztesi-projekt-ingyenes-konzultacio-jelentkezes/

Sok sikert és jó fejlődést kívánok!

#kurzuscentrum #menyhartagota #fejlődés #motiváció #oktatás #burnout #kiégés #kommunikáció #változás #mentorálás

A mai témám lehet, hogy kicsit felborzolja a kedélyeket, de úgy gondoltam megosztom veletek azt a tényt, amit nem rég tapasztaltam. Ez pedig a mikro és KKV-k képzési szokásai napjainkban. Felkértek egy kutatási munkában való részvételre, amely a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részére készül, és ahol közel 300 céget kérdeztek meg a működésükkel kapcsolatban. Sok tényező vizsgálata mellett a kérdőívben volt egy rész a képzés, fejlesztéssel kapcsolatban. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy van e a cégben külső vagy belső képzés a dolgozók számára. Egy másik pedig, ha nincs semmilyen képzés, fejlesztés, akkor annak mi a legfőbb oka.

Nem tudom, te hogy leszel vele, ha elolvasod, de az eredmény számomra teljesen megdöbbentő volt!

A cégek 6 lehetőség közül választhattak, arra a kérdésre, hogy „Ha nincs semmilyen képzés a dolgozóknak, akkor annak mi a legfőbb oka?”

A következő válasz lehetőségek voltak: forráshiány, munkavállalóknak nincs rá igénye, eltérő fejlesztési tervek, nincs rá szükség, megváltozott felnőttképzési szabályozások, egyéb okok.

A felsoroltakból a cégek 47%-a, majdnem a fele azt válaszolta, hogy nincs rá igény!

Elsőre nem igazán tudtam értelmezni, és kíváncsi lennék, hogy milyen az a cég, ahol annyira szuper mindenki, hogy egyáltalán nincs szükség a dolgozók fejlesztésére! A mostani helyzetben, amikor a munkaerő megtartása, motiválása, anyagi és erkölcsi megbecsülése a legfontosabb feladat a cégvezetőknek, ugyanakkor sok helyen küzdenek munkaerőhiánnyal, mégis miben reménykednek? Ráadásul egyre többen hívják fel a figyelmet az élethosszig tartó tanulásra! Lehet, hogy azért, mert talán van valami értelme és aktualitása?

A meglévő állományt megfelelő szintre hozni sokkal hatékonyabb, mint új embereket felvenni, és a toborzási, integrációs folyamatokat végigvinni. Lehet, hogy most azt gondolod, hogy „persze, könnyen beszél ez, hiszen fejlesztéssel foglalkozik, persze hogy a saját területét fényezi ezzel”! Mondhatod azt is, hogy ne dobálózzak másnak a pénztárcájával, hiszen sok cég küzd a fennmaradásért és a fejlesztés sokba kerül! Tiszteletben tartom a gondolataidat, de azt még megosztom veled, hogy a megkérdezett cégek csupán 7%-a hivatkozott a forráshiányra! Akkor a többi 93%-nak ezek szerint beleférne a költségvetésbe a fejlesztés. Ha pedig hosszútávon gondolkodunk, hogy a ráfordított költség hosszútávon azt eredményezi, hogy elkötelezett, képzett, motivált munkatársakkal lehet működni, akkor számomra nem kérdés, hogy mi a megoldás! Ne gondolj itt nagy fejlesztési projektekre, elég, ha van egy jól működő integrációs folyamat, egy jó ösztönző rendszer, mely előtérbe helyezi az emberi tényezőt, és időszakosan workshopok, online vagy offline fejlesztő anyagok állnak rendelkezésre.

Mire gondolok? Nézd meg itt: https://www.kurzuscentrum.hu/online-treningek-tudastar/

Ha cégvezető vagy, lehet, hogy nem hiszel az ilyen jellegű képzésekben, de akkor szerinted mi az, amitől a dolgozóid fejlődnek? Sok a betöltetlen álláshely a statisztikák szerint is, voltak leépítések a legtöbb cégnél. Van olyan helyzet, amikor ez a végső megoldás, de az esetek egy részében ez elkerülhető, ha megfelelően átvilágítjuk a meglévő állományt és megnézzük, hogy lehetne kihozni a meglévőből a legtöbbet.

Ha megoldást szeretnél erre problémára, nézd meg Humán Fejlesztési Projektünket! Kattints ide: https://www.kurzuscentrum.hu/human-fejlesztesi-projekt/

Egy utolsó szempontot még megosztanék veled, ami feltette nálam az „i”-re a pontot, mégpedig az, hogy a cégek 2%-a azt mondta, hogy azért nincs képzés a cégben, mert a dolgozóknak nincs rá igényük! Nos, mondhatod azt, hogy ez a 2% nem sok, viszont a gond az, hogy egyáltalán van olyan cég, aki ezt válaszolta! Itt nem arra gondolok, hogy a dolgozót rá kell kényszeríteni, hogy 12 órás munkanap után még egyetemre járjon és éjszaka tanuljon család mellett. Pár egyszerű, a mindennapokba beépíthető megoldásra gondolok. Ha kíváncsi vagy mire gondolok, nézz körül itt: https://www.kurzuscentrum.hu/online-treningek-tudastar/

Ha pedig a dolgozók döntik el, hogy mire van igényük, akkor más területen is ők irányítják a vállalkozást? A problémát ebben látom! A vezetés határozza meg az irányt, bevonva a dolgozókat, eszközöket, stratégiát rendel hozzá, de nem kérdés az, hogy a dolgozónak van e kedve hozzá vagy sem. Másrészről pedig, – nem tudom, te hogy vagy vele – ha a vezető megfelelő jövőképet ad és biztosítja a körülményeket a munkatársaknak, akkor követni fogják őt az úton.

A tanulmány több érdekes pontra is rávilágít, ami neked is hasznos lehet, ha céged van! Jövök még további részletekkel.

Cégvezető vagy?

Te hogy motiválod a dolgozóidat?

Hogy fejleszted őket?

Ha szívesen hallanál a témáról többet, akkor nézd meg az erről készült videómat is! Ha tetszett kattints a Youtubera és iratkozz fel csatornámra!

Kattints ide: https://www.youtube.com/watch?v=UrqWYLb440c

A minap olvastam egy érdekes cikket, melynek témája az volt, hogy tudjuk az erősségeinket a legjobban alkalmazni a mindennapokban.

Az első kérdés azt volt, hogy írjunk listát az erősségeinkről. Nem tudom te hogy vagy vele, de ilyenkor persze hirtelen semmi nem jut eszembe! Néha a magától értetődőnek tűnő dolgok a legnehezebbek.

Ebből látszik, hogy sokszor mennyire felszínesek vagyunk, kiváltképp magunkkal szemben! Na de vissza a cikkhez!

A következő mondat nagyon elgondolkodtatott:

„Az erősségek gyengeségekké válnak, ha nem a megfelelő helyzetben alkalmazzuk vagy túlzottan kihasználjuk őket. Alapszabály az, hogy a helyzettől függően alkalmazzuk és kerüljük a túlterhelést.”

Thomas M. H. Bergner

Milyen érdekes, nem?

Akkor hogy lesz gyengeség?

Ha tudom, hogy mi az erősségem, és azt rendszeresen minden helyzetben kihasználom, hiszen abban jó vagyok, akkor egy idő után ez visszaüt és már nem fog úgy működni.

Mondjuk, jó vagyok abban, hogy rendszerezzek információkat, és megfelelő formában adjam tovább. Ha azonban mindig minden helyzetben ezt teszem, akkor egyrészt elvész a spontaneitás, és nem biztos, hogy észreveszem a dolgok mögött rejlő lehetőségeket. Hosszútávon pedig a hatékonyságom ezáltal romlani fog, nem jönnek a jó eredmények, csalódott leszek, és még többet hibázom. És még sorolhatnám a negatív spirál további állomásait.

Fura nem? Pedig csak azt csináltam, amiben jó vagyok!

Remek! Akkor mit tudok tenni?

Az erősségek sokszor kialakult, átélt értékek számunkra. Azt jelenti, hogy átéltünk helyzeteket, és ahogy reagáltunk, vagy visszaemlékszünk, és amilyen érzéseket váltanak ki belőlünk, úgy válnak értékekké.

Érdemes végiggondolni olyan eseményeket az életünkben, mely meghatározóak voltak, és inkább a pozitív eseményeket, érzéseket vegyük elő, majd írjuk össze ezeket. Nézzük meg melyik a legfontosabb számunkra és melyik kevésbé, és rangsoroljuk őket egy listában. Így látni fogjuk, hogy mi az az érték (erősség) lista, ami számunkra fontos és meghatározza a mindennapjainkat, befolyásolja döntéseinket.

Például, számomra fontos a rendszerezettség, az őszinteség, az egészség, a biztonság, a belső nyugalom és még sorolhatnám. Ezek mind tapasztaláson alapuló tudatosított értékek, melyek az életem részét képezik.

Neked milyen erősségeid vannak?

Melyek azok az értékek, amelyek fontosak számodra?

Köszönöm, ha megosztod a gondolataidat!

Az előző részben a kiégés megelőzésére adtam pár tippet, hogy melyek azok az egyszerű lépések, melyeket, ha kipróbálsz, már azzal is sokat tehetsz magadért és munkatársaidért. Ha még nem olvastad az első részt kattints a gombra és olvasd el!

Ebben a részben pedig arra mondok példákat, hogy milyen alaptünetek esetén kezdj el azon gondolkozni, hogy min kéne változtatnod, hogy elkerüld a kiégést!

Természetesen ezek általános példák és nem jelentik azt, hogy ha jellemzőek rád, akkor mindenképp baj van! Én mindezt gondolatébresztőnek szánom, és nem terápiának, mert vannak olyan pontok ahol erre szakosodott szakemberekre van szükség.

A 4 árulkodó jel – és amit tehetsz

Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk milyen jelekre érdemes figyelned.

  1. Tanulj meg pihenni! Kiégés ide vagy oda az biztos, hogy ha állandóan fáradt vagy, nem tudod magad kipihenni – vagy azért mert nem alszol jól, vagy azért mert bár óraszámban sokat alszol, mégis fáradtan kóvályogsz egész nap – akkor mindenképp ezen javítani kell. Ha hosszútávon ez fennáll, akkor előbb utóbb nemcsak lelki, hanem fizikai tüneteid is lesznek. Az egyik legjobb módszer első körben az a rendszeres testmozgás. Kezdetben ez akár napi 20 perc is lehet. Sétálj a ház körül, ugrálj a szobában, hangosíts fel egy jó kis zenét és táncolj (porszívózás, felmosás közben remekül lehet – ez általam tesztelve van már és működik :-)).
  2. Találj célt! Az előző pont következményeként szinte biztos, de ettől függetlenül is érezheted azt, hogy minden nap rossz nap, nincs értelme felkelni, és alig várod, hogy vége legyen a napnak. Ebben az esetben tartalommal, céllal kell megtöltened a napodat! Itt elsősorban nem a munkára a gondolok! Fontos, hogy találj valamit, ami feltölt, ami kikapcsol, vagy jó érzéssel tölt el.
  3. Jutalmazd megad! Úgy érzed, hogy minden napi tevékenységed unalmas, egyhangú és nem tudsz értékelni benne semmit, legyen az munka vagy akár egyéb tevékenység. Mit tudsz tenni? A tevékenységedet bontsd le részekre, és amikor elvégeztél egy részt, akkor az eredményt értékeld, akár olyan egyszerű módon, hogy azt mondod magadnak „Szuper, ezt is megcsináltam, ügyes vagyok!” Majd tarts egy kis szünetet, és folytasd a következővel.
  4. Vedd észre a jót! Amennyiben állandóan halogatsz dolgokat, elúszol a teendőiddel, esetleg elkésel mindenhonnan, vagy egyszerűen nem mész el megbeszélt időpontokra, mert úgy érzed, hogy nem motivál semmi és nem látsz benne pozitívumot, akkor mindenképp változtatásra van szükség. Akkor pedig főleg, ha alapvetően nem vagy egy halogatós, „Pató Pál úr”. Mit tehetsz ebben az esetben? Ha felismered az állapotot, akkor rendszerezd a feladataidat számodra teljesíthető módon, úgy, hogy mindig csak a következő lépésre fókuszálsz. Iktass be gyakori, rövid szüneteket, jutalmazd magad apróságokkal (finom tea, illatos gyertya, gyümölcs, zenehallgatás, egy rövid séta stb.) Ezen kívül próbálj meg mindenben pozitív dolgokat találni. Akár le is írhatod!

4 apróság amit tehetsz, de óriási segítség

Mit tehetsz munkatársaidért?

Vezetőként sokat tehetsz értük, ha tudod, hogy milyen egyszerű szempontokra kell figyelned.

  1. Figyelj! Figyeld a munkájukat és mögötte az embert, ami most az elsődleges egy munkahelyen. Vedd észre a kiégéshez vezető tüneteket.
  2. Támogass! Adj támogatást a kollegának, akár szakember bevonásával. Lehet, hogy egy külső mentor is elegendő, aki kívülállóként értő figyelemmel hallgatja meg a kollegát.
  3. Segíts! Lelki és fizikai egyensúly megteremtése. Munkaszervezésben, rekreációs lehetőségekkel is lehet javítani a helyzeten. Beszélgess a munkatársaddal és próbáld meg kideríteni, hogy mi az, ami a munka kapcsán örömet okoz neki. Elképzelhető, hogy egy másfajta munkakör vagy feladat új értelmet ad a munkájának.
  4. Motiválj! Sok esetben egy tréning, vagy motivációs csapatépítő program, vagy egy mentorálás is kizökkentheti a kollegát a befásult állapotból. Mindezt pedig béren kívüli juttatásként adókedvezménnyel is nyújthatod nekik. Ha erről többet szeretnél megtudni, akkor kattints az alábbi gombra:

Sok sikert és jó fejlődést kívánok!

A burnout vagy kiégés kicsit olyan, mintha szakmai immunrendszerünk meggyengülne és az ellenálló képességünk csökkenne. Sajnos nem újkeletű a probléma, de a napjainkban különösen felerősödött. Az okok többfélék. Kiégéshez vezethet a hosszútávon fennálló túlhajszolt munkatempó, a lelki feltöltődés hiánya, a folyamatos stressz, csak hogy pár okot említsek. Napjainkban pedig mindezek mellett erősen jelen van a bizonytalanság, a félelem, az elhagyatottság érzése, amelyek már jó kis csomagot képeznek. És ha ez még nem lenne elég, a veszélyes az, hogy a „lappangási idő” egyénenként változó, és a kezdeti szakaszban észre sem vesszük, hogy elindultunk a kiégés útján.

E sorokat olvasva, úgy tűnik nem túl rózsás a helyzet. Viszont ezeket a gondolatokat nem azért írtam le, hogy bárkit megijesszek, hanem azért, hogy megnyugtassak, hogy lehet ezt másképp is nézni. Ha érdekel, olvass tovább…

Megelőzés! Megelőzés! Megelőzés!

A folyamat legfontosabb eleme a MEGELŐZÉS! 

Ahogy az immunrendszerünket is karban tartjuk, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását, például szedünk vitamint, egészségesen táplálkozunk és mozgunk, ugyanígy a belső rendszerünket is karban kell tartani. Mindig könnyebb megelőzni valamit, mint tüzet oltani! Manapság ez kiemelten igaz!

A „kiégés” kifejezést először 1974-ben írta le Herbert Freudenberger pszichoanalitikus. Eredetileg a kiégést úgy határozta meg, hogy

„a motiváció vagy az ösztönzés kihalása, különösen akkor, ha valaki egy ügy vagy kapcsolat iránti elkötelezettsége nem éri el a kívánt eredményt”.

(Herbert Freudenberger, 1974)

Azok az emberek, akik küzdenek a munkahelyi a stresszel, azoknak nagy esélyük van a kiégésre. 

A kiégés miatt az emberek kimerültnek, üresnek érzik magukat, és képtelenek megbirkózni az élet követelményeivel.

Változások a munkaerőpiacon

Ezért is van egy paradigmaváltásban a munkaerőpiac is, miszerint az embert már nemcsak erőforrásnak kell tekinteni, hanem valóban emberként kell hozzáállni. A cégvezetőknek is ezt a szemléletet kell követni, ha hosszútávon elkötelezett, motivált csapattal szeretnének együtt dolgozni. A kiégés megelőzésének egyik eszköze új belépő dolgozó esetében a megfelelő integráció, a meglévő, régi kollegáknál pedig a motiváció fenntartása és a folyamatos fejlesztés. Ezen kívül fontos, hogy bevonjuk őket a folyamatokba, értsék azt, hogy mi történik a cégben, mi történik körülöttük, mert ha átérzik, akkor ez is az elköteleződés felé vezet.

Mit tehetsz konkrétan?

Íme, pár tipp…

  • megfelelő legyen a kommunikáció a vezetés és a beosztottak között: ahol az alkalmazottak azt érzik, hogy a vezetőség támogatja őket, a kutatások szerint 70%-kal kevesebb az esély a kiégésre. Megoldásként vezessetek be rendszeres, akár hetenként meetingeket, online vagy személyes formában és beszéljétek meg az eredményeket, a munkatársak kapjanak elismerést, a jól elvégzett munkájukért, ha pedig volt hiba, akkor segítő jelleggel beszéljétek át, hogy lehetett volna másképp.
  • legyenek egyértelműek az elvárások: a statisztikák szerint a munkavállalók 60%-a tudja pontosan, hogy mit várnak el tőlük. Ennek hiánya is stressz faktor. Megoldásként készítsetek munkaköri leírást és beszéljétek át mi az elvárás, és mindig kérjetek visszajelzést a munkatársaktól.
  • túlterheltség elkerülése, feladatkiosztás: megfelelő munkaszervezéssel, átcsoportosítással a hatékonyság is javul és a túlterheltségből fakadó nyomás is csökken. Megoldásként használhattok egy munkatáblát, ahol feltüntetitek a feladatokat, a szükséges időt és eszközöket és mindenképpen legyen hozzárendelve az elvárt eredmény is.  Itt is mindig legyen visszajelzés a munkatársaktól.
  • biztosítsunk időt, lehetőséget a feltöltődésre: a kimerültség egyik fő oka, az, hogy vagy nincs idő vagy nem is tudja az ember, hogy mi az, ami feltölti. Segítsük ebben a munkavállalókat.

Szeretnél elmélyülni a témában? Ingyenes 45 perces webináriumom többek közt erről is szó van.

A webináriumhoz kattints ide: https://www.kurzuscentrum.hu/hogyan-novelheted-dolgozoid-elkotelezodeset-egy-4-lepesbol-allo-egyszeru-technikaval/

Ha pedig gyorsítanál, akkor mindenképp javaslom a személyre szabott konzultációt, melyre itt tudsz jelentkezni: https://www.kurzuscentrum.hu/tanacsadas/

Sok sikert és jó fejlődést kívánok!